2011. május 31., kedd

VV Éva féltékeny volt Alekosz Veronikájára

VVÉva  féltékeny lett Alekoszra!VV Éva csak jó barátként tekint a görög VV győztesre, hiszen boldog párkapcsolatban él. Mégis azt mondja lelkileg megérintette, hogy barátja Alekosz ágyba bújt az egyik feleségjelölttel a műsorában.

Amikor hosszú ideig rajong értünk valaki, talán fel sem fogjuk, hogy mennyit jelent ő nekünk. Amikor azonban elveszítjük figyelmét, abban a pillanatban megváltozik minden, s még talán féltékenyek is lehetünk arra, aki addig meg sem mozgatta a fantáziánkat. Minden bizonnyal  VV Éva is így volt ezzel, amikor megtudta,  Alekosz és menyasszonyjelöltje Veronika, ágyba bújtak egymással. „Először nagyon furcsa érzés kerített a hatalmába, kicsit talán féltékeny is lettem, de csak, mint egy jó barátra, aki másokra is kedvesen néz.  Később elkezdtem más szemmel nézni a dolgot. Végül is szegény Alekosz több mint féléve erre vágyott, és én ezt soha nem adtam volna meg neki. Kezdetben bevallom azt hittem, hogy Alek és Veronika csak eljátsszák a szexet, de aztán boldog voltam, hogy láttam a barátom végre megkapta amit akart.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése