2011. október 29., szombat

VV5: Attila a sárga földig alázta Kingát

Kinga és Attila lehetőséget kapott, hogy egy bókverseny keretében dicsérjék egymást. A feladatot azonban egymás idegeinek tépázására használták fel, amiben Attila súlyos sértegetésekkel és vádakkal alázta meg a cselszövőt - mindenki előtt.
Seherezádé és Gergő két külön csapatban játszott napok óta, és emiatt nem kommunikálhattak egymással. Egy órára felfüggeszthették a tilalmat, és a nyugiszobába félrevonulva megbeszélték a köztük feszülő ellentétet. Azonban mégsem sikerült maradéktalanul helyre tenniük a dolgokat, mert Seherezádé egyoldalúnak tartotta az eszmecserét - különben sem tudja, mi ez az egész vonzalom közöttük. Vele ellentétben Gergő pozitívabban fogta fel a történteket, úgy vélte, ismét közelebb kerültek egymáshoz. Veronika Cristofel után siránkozott, Péter ezt észrevette, és próbálta megnyugtatni a kacsacsőrű lány lelkivilágát. Alekosz exének azonban továbbra sem fért a fejébe, hogy a kubai fickó mit talált vonzónak az általa csak töltött galambnak titulált Eszterben.

A két csapat a tulajdonságai alapján értékelte a másik banda tagjait: Kinga kétszínűségből ötöst, Dya intelligenciájára hármast, Eszter őszinteségből kettest, kétszínűségből azonban ötöst ért el, Veronika pedig kettest kapott az intelligenciájára. A játék elérte a célját: az osztályzatokon sokáig rágódtak mindannyian. Eszter és Veronika ismét lenyomott egy szolid cicaharcot, természetesen ezúttal is Cristofelre lyukadtak ki a nagy személyeskedések közepette. Nagy meglepetésre ezúttal egyikük sem fakadt sírva sértettségében.

A csíkosok és kockások házi pókfocibajnokságon küzdöttek a pontokért, Dya és Péter sportkommentálásával megspékelve. Az unalmas meccset a kockások nyerték Gergő szerencsétlenkedése miatt. Fecó szerint csak szerencséje volt az ellenfélnek.

 Az elmúlt hetek történéseit feldolgozva Heti Hetest játszottak a villalakók. Bár a szerepeket nem osztották le egymás közt, de mindannyian Havas Henriknek érezték magukat és vidáman szóltak be mindenkinek. Dya és Kinga nehezen viselte Attila sértegetéseit, de gyorsan lehiggadtak, miután jól kibeszélték egymással a dolgot.




 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése